Hévíz Magyarország legjelentősebb gyógy-idegenforgalmi központja. A
Balaton nyugati sarkától 6 kilométerre helyezkedik el. A 4800 lakosú
város jelentőségét a világon egyedülálló, legnagyobb melegvizű tőzegfenekű,
4,44 hektár kiterjedésű gyógytavának köszönheti, melyet 50 hektáros
véderdő ölel körül.
A
tó vizét geometrikus energia melegíti. Hőmérséklete a nyár nagy részében
a 30-35 Celsius fokot is eléri és télen sem csökken 26 Celsius fok alá.
A domborzati viszonyok következtében magas a szélcsendes napok száma.
Az évi átlaghőmérséklet 11,2 Celsius fok, 1940 órát süt a nap, klímája
mediterrán. A város területének 30%-a parkosított. Az itt megforduló
emberek többsége azért jön, hogy regenerálódjon. A gyógyvíz elsősorban
a mozgásszervi betegségekesetében fejti ki kedvező hatását. A település
utcái, terei, parkjai és sétányai gondozottak, rendezettek. A hévízi
emberek igazi lokálpatrióta módjára nagy figyelmet fordítanak a tisztaságra,
rendre, a színvonalas és kultúrált vendégfogadásra. A város közrendje,
közbiztonsága megnyugtató, jó. A város jól kiépített kereskedelmi hálózattal
rendelkezik, az ellátás magas színvonalú, a város jellegéhez illeszkedő,
igényes szolgáltatóhálózat működik. Hévízen a gyógy-idegenforgalom több
mint 200 éves múltra tekint vissza. Évente mintegy 100000 vendég veszi
igénybe a különböző szálláshelyeket, amelyek széles skálája az elegáns
szállodáktól a barátságos panziókon át a ma már minden igényt kielégítő
magánszobákig terjed.
A
kulturális hagyományokat próbálja újjáéleszteni a város a Deák téren található
Hévíz Galéria üzemeltetésével. Az emeleti kiállító-termekben egész évben időszaki
kiállítások láthatók, az üvegkupolával fedett átrium májustól októberig kulturális
és szórakoztató programoknak ad otthont. Minden évben megrendezésre kerül legalább
egy sör- és egy borfesztivál, természetesen színvonalas kísérőprogramokkal. Itt
a Galériában található a városi könyvtár is. A Fontana Filmszínház emeletén állandó
és időszakos kiállítások tekinthetők meg. Az általános iskola szomszédságában
álló Sportcsarnok az év minden szakaszában a sportolók rendelkezésére áll. A város
tulajdonában lévő csarnok nemzetközi sportversenyek megrendezésére is alkalmas.
A hévízi sportegyesület több kiemelkedő csapatot támogat, melyek mérkőzései jó
kikapcsolódási lehetőséget kínálnak minden sportkedvelő számára. A Tófürdőben
nem ajánlott a sok úszás, de a nagyobb szállodák úszómedencéiben (ha aszálloda
kapacitása engedi és megvásároljuk a belépőt) a "normál" vízben több időt is eltölthetünk.
A teniszt kedvelők is találnak számos bérelhető pályát a városban. Hévíz nevezetességeit
egy kellemes kerékpártúra keretében is felfedezhetjük. A gyalogos kirándulónak
is feltétlenül meg kell néznie az egregyi Árpád-kori kőtemplomot, mely építésének
pontos ideje nem ismert, de valószínűleg a XIII. század első felében keletkezett.
A Télifürdő falán található Hévíz város Panteonja, ahol a városban megfordult
legjelentősebb emberek emléktáblái láthatóak. Az épületbe belépve egy kis medencében
található a római korból származó "Jupiter oltárkő". A séták során számtalan mellszoborral
és emlékművel ismerkedhetünk meg. A központban és a Tófürdő körül egyaránt találhatók
"Villa" vagy "Ház" utónévvel ellátott régi épületek, melyek mindegyikéhez egy-egy
külön történet fűződik.